banknegyed

Alvó bankszámla? Érdemes lezárni!

Az elfelejtett bankszámla díja idővel magas összeget tehet ki, egyes bankok már néhány ezer forintért indítják a behajtást.

Sokan rendelkeznek olyan bankszámlákkal, amelyeket valamikor megnyitottak, de azóta már máshol bankolnak, vagy az ok, amiért a számlát használták, már nem áll fenn. Az ilyen elfelejtett, vagy más néven alvó bankszámlák szükségességét érdemes átgondolni, és ha már nincs rá szükség, megszűntetni – ugyanis a sokáig halmozódó számlavezetéshez kapcsolódó díjak akár behajtási folyamatot is indíthatnak, kivéve, ha feltétel nélkül 0 forint havidíjú számlánk van.

Tapasztalatunk szerint nem is kell olyan sokáig várni, az egyik bank már 1.200 (!) forintos negatív számlaegyenleg miatt naponta többször telefonált, hogy mégis mikor szeretnénk rendezni, hiába volt az ügyfélnek tízmillió feletti megtakarítása ugyanannál a pénzintézetnél, nem hatotta meg őket. De az egyik legnagyobb pénzintézet is jelentkezett 5.000 forint alatti elmaradás miatt, még megállapodást is ajánlottak. (Tudni kell egyébként, hogy 5.000 forint alatti tartozással még a NAV sem foglalkozik).

A bankok szempontjai persze érthetőek, az üres számla nagyobb teher, mint haszon, időnként fel is mondják ezeket az alvó szerződéseket, de nem mindig. Érdemes tehát megszabadulni a nem használt bankszámláktól (hiszen ha szükséges, újat ma már online is lehet pár perc alatt nyitni).

Honnan tudhatom meg, hogy van alvó számlám?

Az egyik legjobb mód az év elején kézbesítésre kerülő banki díjkimutatás, ha olyan pénzintézettől is érkezik, ahol már jó ideje nem végzünk tranzakciókat, számlánk még jó eséllyel él. Előbb-utóbb levél is fog érkezni, hogy rendezzük a tartozást – kivéve a fent említett feltétel nélküli 0 forintos számlavezetés esetében.

Figyelni kell arra is, ha például prémium ügyfélként bankot váltunk. Ennek az ügyfékörnek sokszor ajánlanak a péntintézetek gyakorlatilag teljesen díjmentes bankszámlavezetést és tranzakciós díjakat, ám a jövedelemfeltétel nem teljesülése esetén akár ötszámjegyű összeg is lehet a büntetés.

Már nem kell bemenni a fiókba

Egy ideje szerencsére már erre nincs is szükség, a lakossági bankszámlák ugyanis postai úton, vagy akár e-mailben is felmondhatóak (ez utóbbi esetben elektronikus aláírás-hitelesítés szükséges). Telefonon ugyanakkor nem!

A bankok 30 napos határidővel zárják le a bankszámlákat, addig korlátlanul használhatóak, a részletekről levélben küldenek tájékoztatást. Akár az alszámlák is felmondhatóak ilyen módon, értékpapírszámla viszont nem.

Ha van az adott banknál hitelünk, érdemes körültekintően eljárni, nehogy a számla felmondása a hitelszerződés megszegésének minősüljön – erről akár a telefonos ügyfélszolgálaton is lehet tájékozódni.

Amennyiben később mégis szükségünk van egy új számlára, a legtöbb banknál már online megnyithatjuk.

Kedves Olvasónk! A Banknegyed célja, hogy szakmailag hiteles tájékoztatást nyújtson Önnek a pénzügyeiben, kattintásvadász címek, felesleges információk és egyéb trükkök nélkül. Amennyiben hasznosnak találta az írást, örömmel vesszük, ha megosztja másokkal isezt az alábbi gombok használatával a megfelelő közösségi oldalon megteheti.